A túlélést nem kell szó szerint érteni, hiszen attól még, hogy autoimmun betegségekről beszélünk, még nem életveszélyesek, és megfelelő intézkedésekkel és kellő elővigyázatossággal teljes értékű életet tudunk vele élni. Mégis valamit elveszít sok nő, amikor diagnosztizálják az egyik, vagy sok esetben mindegyik betegséggel.
Az egyik a remény, mikor egy nem annyira hozzá értő orvos egyszerűen a szemünkbe mondja, hogy meddők vagyunk és nem lesz természetes úton gyermekünk. És ha még ezen túllépve, egy jobb doktort felkeresve rájövünk, hogy igenis van remény, egy valami akkor is elhalványul a legtöbbünkben.
Ez nem más mint a nőiesség, vagy legalábbis annak érzete. Nem csak a látható, testi tünetek ölik ki belőlünk, hanem azt, hogy igazi nőnek érezhessük magunkat. Nem elég, hogy nem kívánatos helyeken jelennek meg szőrszálak, vagy a bőrünket akárhogy ápoljuk, az aknék ellepik azt és a háj csak úgy rakódik a hasunkra és fenekünkre, mintha az védeni akarna valamitől. Ez mind nem elég, hisz valami sokkal mélyebb problémánk lesz, mert úgy érezzük, hogy az, ami egy nőt nővé tesz, az mind odalett. Megszűnt minden, ami igazán azzá tett minket. Hiába van mellettünk esetleg a család, vagy a férjünk, van, hogy nem veszik igazán komolyan ezt a betegséget, hisz szinte már divatbetegségként emlegetik. Ha komolyan is veszik, akkor sem igazán tudjuk nekik elhinni. Mert látjuk párunk szemében minden hónapban a csalódottságot, mikor az a bizonyos teszt csak egy csíkot mutat, vagy mikor nem hogy a vérzés, de ezzel az ovuláció is kimarad, lehetetlenné téve a természetes fogantatást. Szintén nem segít a családtagok állandó noszogatása, hogy mikor lesz már utód.
De ne aggódj, nem vagy elveszve, akármennyire is ezt érzed, mert egyáltalán nem vagy egyedül.
Itt van pár tipp, amivel én túlléptem a betegségek korlátain, és így egyáltalán nem uralja az életemet.
1, Ne kezdj őrült diétába!
Amint diagnosztizáltak, az első sokk után hazamentem, összeszedtem mindent, amiben csak kicsi cukor is volt és elraktam azzal a céllal, hogy majd odaadom másnak, és elindultam vásárolni. Felvásároltam minden vitamint, amit a neten találtam és csak olyan dolgokat vettem, amibe egy gramm cukor nem volt. Elkezdtem szinte szénhidrátmentesen enni és vártam a csodát. Hát nem jött, és a menstruációm sem. Elmentem egy olyan dietetikushoz, aki jártas ebben a betegségben, és beszélgettem vele. Elmondtam, miket szeretek enni és milyen az életvitelem, és tanácsokat adott, hogy mit mivel tudok helyettesíteni. Nem kell sanyargatni magad, és nem kell mindenről lemondani, mert attól csak rosszabbul lehetsz. Figyelj az étkezésre, de ne szenvedj, kérj szakértői tanácsot, hisz minden ember más, betegség ide vagy oda. Így a megfelelő étkezés nem diéta vagy fogyókúra lesz, hanem életmód váltás, és ezzel együtt egy teljesen természetes, mindennapi dolog.
2. Mozogj és érezd jól magad!
“Irány a konditerem, és meg se állj azon a futópadon amíg ki nem köpöd a tüdőd!” Nos, ezt felejtsd el! Sok helyen szajkózzák, hogy a kardio lefogyaszt, ami valóban igaz lehet sok embernél, de nálunk nem feltétlenül. A PCOS stressz miatt alakul ki, így ezt, amennyire tudjuk, el kell kerülni és ez igaz akkor is, mikor sportolunk, mert az is okozhatja stresszhormon termelését. A sportnak jól kell esnie, különben még rosszabbat is tehetünk. Igen, tudom, legtöbben el vagyunk hízva, folyamatosan fáradtak vagyunk és semmi kedvünk a meleg takaró öleléséből kibújni. Főleg nem futni, vagy a vékony, egészséges lányokkal izzadni és az életünkért küzdeni egy konditeremben. Sokáig kerestem, hogy nekem melyik az a mozgásforma, ami nem stresszel, sőt kikapcsol. Valószínüleg, ez mindenkinél más, lehet, hogy te szeretsz futni, ki tudja, sok ilyen ember van. Számomra a séta vált be, mert jól esett elszabadulni otthonról, lemenni a Duna partjára és vagy zenét, vagy a kedvenc podcastomat hallgatni. Egy óra magammal úgy, hogy nem szenved a tüdőm, de mégis megérzem, mikor hazaérek. Ha az időjárás ezt lehetetlenné teszi, akkor meg csinálok egy kis helyet a nappaliban, berakom Youtube-ról az egyik PCOS-esekre kifejlesztett mozgást, vagy esetleg Aviva torna videót és kényelmes tempóban megpróbálom követni. Sosem erőltetem, addig csinálom, ameddig bírom, és minden alkalommal ez kicsit hosszabban tart. Most már örömmel kúszok le a kanapéról és indulok utamra partra vagy a nem annyira messzire lévő nappaliba.
Igen, tudom, hogy utáljátok, velem együtt, mikor valaki azt a tanácsot adja, hogy ne stresszelj. Nekem egyenértékű azzal, hogy “nyugodj meg, mert attól megnyugszol”. Na ettől leszek igazán ideges, de sport terén talán tudunk azért tenni, hogy élvezzük és ne teher legyen.
3. Ne félj segítséget kérni!
Lehet, hogy van egy támogató családod, esetleg a férjed is melletted áll, sőt közösségi oldalakon is kibeszéled magad a hasonló problémákkal küzdőkkel. Sokszor ez nem elég, mert amellett, hogy úgy érezheted, hogy elvesztettél valamit, a hormonjaid nem nagyon hagyják, hogy nyugodt és boldog légy. Hiába nincs semmi probléma az életedben, mégis folyton levertnek és fáradtnak érezheted magad, valaki olyannak, aki semminek nem tud igazán örülni. Ezt tudja tetézni, ha folyton kérdezik, hogy mi a baj, de nem tudsz rendes választ adni, vagy ha folyamatosan próbálnak felvidítani, te még stresszesebb leszel ettől, mert már te sem akarod ezt. Ha már tényleg úgy érzed, hogy semmi nem tesz boldoggá, egy szakember rengeteget tud segíteni. Sajnos, Magyarországon még sokan szégyellik, ha pszichológushoz kell menniük, pedig nagyon jót tenne szerintem a népesség nagy részének. Egy pszichológus nem fogja megmondani, mit tegyél, vagy mit ne, illetve nem fog ferde szemmel nézni rád semmiért. Csak felteszi a megfelelő kérdéseket, és megpróbál egy pozitívabb gondolkodás módra terelni. Nem ő lesz az, aki kézen fog és magával húz, ő csak rámutat a helyes útra, amit már magadnak kell felfedezned. És az rendkívül felszabadító érzés lesz.
4. Ne hagyd magad!
Sokunk egyből csatlakozik valamelyik közösségi oldalon egy a betegséggel kapcsolatos csoportba, hogy információt, és támogatást nyerjen, ám vigyázni kell ezzel is. Egy ideig jó olvasgatni, hogy mások is ugyanazokat élik át, mint te. De ott vannak az olyan bejegyzések is, mint a “ ti is érzitek a frontot? Ki sem tudok kelni az ágyból” vagy a “nincs kedvem élni sem, a pajzsmirigyem miatt nem bírom a meleget”. Akármilyen napom van én akaratlanul is azt érzem amikor ezeket olvasom, hogy nekem is így kéne megélnem a napjaimat és ettől a gondolattól rögtön le is lombozódok. Meg kell húzni azt a határt, amíg még segítenek az ilyen közösségek és mikor kell tovább lépnünk egy-egy bejegyzésen, nehogy leépítse azt a javulást, amit esetleg már elértünk.
Összegezve annyit mondhatok, hogy sajnos az nem megoldás, ha magzatpózban a sarokba kucorodunk és kesergünk, mert úgy érezzük az élet bántott minket, akármennyire is szeretnénk ezt tenni. Tenni kell annyit, hogy figyelünk arra, mit viszünk a szervezetünkbe és mozogni is kell néha, mert akár hiszed, akár nem, boldoggá tesz. De ami a legfontosabb, tüntesd el a mindennapjaidból a PCOS-t, IR-t vagy a pajzsmirigy problémád. Amint bevetted a gyógyszered és vitaminjaid, élj úgy mintha semmi bajod nem lenne. Ha az agyad elhiszi, hogy jól vagy, a tested is jobban fogja magát érezni. Gyógyulni nem csak neki kell, de a lelkünknek is, hisz mindkettő egyformán fontos.
