Háttérzaj – Prológus

Kemény napom volt. Nem vágytam semmi másra, csak hogy kezembe vegyek a hűtőből egy hideg italt, leheveredjek a kedvenc fotelembe, felrakjam az elfáradt lábaim a kis puffomra, és csak bámuljam az agyatlan műsorokat a neten.
– Helló, hazaértem! – kiabáltam az üres lakásomban, mikor beléptem az ajtón.
– Üdv itthon, Emma! A kedvenc itala behűtve a hűtőben, úgy érzem nehéz napja volt, így hangulat világítást állítok be. Mit szeretne ma nézni?-  válaszolta Liv, aki hiába csak egy mesterséges intelligencia, mégis azt hiszem, ő a legjobb barátom. Még úgyis, hogy igazából csak egy hang egy kis dobozból.
– Kapcsold be a híreket, amint beültem a fotelbe!
– Rendben. Elkészítettem a  narancsos kacsát pirított tésztával. Fél óra múlva tálalom.
– Köszi, Liv. Kérlek készítsd ki a holnapi ruhámat.
– Már megtettem. Egyéb kérés?
– Egyelőre nem, köszi –  mondtam és lerogytam az ősrégi, de hihetetlenül kényelmes fotelembe.

“ Újabb brutális gyilkosság rázta meg fővárosunkat. A feltételezett tettest őrizetbe vették, ám tegnap reggel el is engedték, mivel bizonyítékokkal tudta alátámasztani, hogy 2057 óta nem tartózkodott a főváros közelében sem, csak most, mikor a rendőrség …”

– Kapcsold ki, Liv!
Nem akartam tovább hallgatni ezt, elég, hogy egész nap ezekkel a nagyon furcsa esetekkel kell foglalkoznom és mindennap újabb és újabb falakba ütközünk.
– 
Készítek egy levendulás forró fürdőt, úgy érzem az jót tenne – ajánlotta Liv.
– Köszi.
A testem elernyedt az illatos habok között, de a gondolataim még mindig az utóbbi hónap eseményein jártak. Egész pályafutásom alatt nem történt ennyi, és ennyire kegyetlen mészárlás, mint ebben a rövid időszakban. Az már biztos, hogy nem egy ember követi el őket és egyelőre úgy tűnik, hogy egymástól teljesen függetlenek. De mégis, akkor miért most? Miért ilyen sokszor? És egyáltalán, mi történt?
A kád nyílván érzékelte, hogy egyre feldúltabb is idegesebb vagyok, mert éreztem, hogy elkezdte lehűteni a vizet.
Nem kéne hazahoznom a munkát, de hiába próbálom ezt elkerülni évek óta, egyszerűen nem megy.
Úgy érzem, valamit nem veszek észre, pedig itt van a szemem előtt.
Kár, hogy nincs elég pénzem arra, hogy nekem is legyen egy másik személyiségem. Egy szuper intelligens ember személyiségét venném át, aki mondjuk vakon megnyer egy sakk játszmát. Hisz az én munkám is egyfajta sakkjáték. A gyilkosok ellen játszunk, és ha nem látjuk mi a következő lépés, egyre több ember válik áldozattá. Át akarom látni az egész játékot, több lépéssel előre.
– Látogatója van.
– Mutasd, ki az!
Alex-et láttam kivetítve a falra, amint az ajtóm előtt vár, hogy beengedjem.
– Mielőtt beengedem áthúzom a legjobb ágyneműt és begyújtom a kandallót – javasolta Liv.
– Rendben. – kiszálltam a kádból magamra vettem a köntöst és vártam, hogy belépjen az ajtón az egyetlen ember, aki el tudja terelni a figyelmem mindenféle problémáról.
Mindig csak egy-egy éjszakára találkozunk, amikor épp megfelelő állapotban van hozzá. Senki nem tudhatja meg, hogy mi miket csinálunk együtt, mert abból nagy hírverés lenne. Egy olyan embert szeretek, aki igazából nem létezik. Bár ez vita tárgya, számomra igenis él. Mégis mi az a pont, amikor valakiről már biztosan megállapíthatjuk ezt? Tudom, nem kéne érdekeljen, hogy ki mit gondol, de még nem állok készen arra, hogy bárki megtudja. Mikor belép a lakásomba és meglátom, mindig furcsa érzés fog el, de amint megszólal, libabőrös leszek és görcsbe rándul a gyomrom a vágytól.
– Szia! Hűha, látom készen állsz egy újabb izgalmas éjszakára…