Rólam

 

Sziasztok, kedves Társírók!

Szabina vagyok, Budapesten születtem, de Luxembourgban élek, ez természetesen majd szerepet játszik az irományainkban is.
Nem véletlenül írtam többen számban, ugyanis nem egyedül írom majd meg őket, hanem a Ti segítségetekkel!
Már igen kicsi korom óta szeretek új sztorikat kitalálni. Egyik kedvenc elfoglaltságom az volt, mikor nem tudtam elaludni, hogy az ágyban fekve találtam ki mindenféle izgalmas és érdekes történeteket. Kicsit később elkezdtem ezeket leírni, de nem nagyon mutattam meg senkinek.
Mint a legtöbbötök, imádok olvasni és újabb és újabb életekhelyzetekbe beleképzelni magam, ám elég sok regénynél éreztem azt, hogy bele akarok szólni. Úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha máshogy döntött volna az író, kicsit más lenne a karakter, vagy egyszerűen csak kiváncsi voltam arra, hogy mi lett volna, ha eltérően választ a főszereplő.

Így kigondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha az én kis kitalálásaimat végre megosztanám másokkal, méghozzá nem a szokásos módon, hanem úgy, hogy igen fontos kérdésekben dönthettek majd, sőt elolvashatjátok a történetek alternatív módját is egyes esetekben.

Dönthettek névről, nemről, kinézetről, arról hogy egy szereplő megtegyen-e valamit vagy sem, vagy hogy, hogyan lépjen meg egy fontos lépést.

Remélem majd jó kis regényeket, novellákat fogunk együtt összehozni és élvezitek majd a közös szerkesztést!:)

Ha van bármi kérdésetek, építő jellegű kritikátok vagy bármilyen hozzászólás, kérlek ne habozzatok írni nekem ittkommentben vagy e-mailben esetleg Facebookon!

Szép napot Nektek!