Szívlövés III. fejezet

Harmadik fejezet – Hogyan döntsek?

– Maradj itt! A főnök mindjárt jön – mondta Tony, miközben enyhén arrébb tolt a karomnál fogva.
Hátat fordított és bezárta maga mögött az ajtót, mielőtt bármit is reagálhattam volna. Bár tudom, hogy semmi értelme nem lett volna megszólalnom. A könyörgés nem hatja meg az ilyen kegyetlen fickókat és semmilyen okos gondolat sem jutott eszembe, ami kijuttathatott volna ebből a helyzetből. Elveszve éreztem magam abban a nagy szobában, nem tudtam leüljek-e valahova, vagy maradjak ott a közepén toporogva, mint egy idióta.
Mivel már eltelt pár perc, mióta senki sem jelent meg, megmozdítottam a szinte betonba gyökerezett lábam és tekintettemmel elkezdtem felfedezni a helyiséget. Nem olyan volt, mint amit egy nagy banda főnökének képzelnék el. Nagyon szép, rendezett, modern bútorok jellemezték. Szürke és lila színekkel játszottak benne, az ágy pedig olyan hatalmas volt, hogy talán hatan is elfértek volna benne kényelmesen. A szobából három másik ajtó is nyílt. Az egyikhez odasétáltam és kinyitottam. Egy hatalmas gardrób szobába vezetett, de csak az üres fogasok lógtak magányosan és a polcok üresen tátongtak. Ezt furcsállottam, de nem volt időm ezen elmélázni, mert éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Alkarjával a feje fölött támasztotta az ajtófélfát, lábai keresztben voltak és pimasz félmosollyal vizslatott a szőke bandavezér.
– Látom máris felfedezed a szobádat.
– Hogy mimet? – válaszul csak mosolygott és elkezdett közeledni felém. – Azt hittem, hogy ez a te szobád…
– Oh, szóval akkor kutakodsz?
– Nem…Sajnálom, csak unatkoztam.
– Unatkoztál? Ezt sem hallottam még valaki olyantól, aki arra várt, hogy velem találkozzon.
– Nem félek tőled – mondtam szinte elcsukló hangon, ami nem nagyon győzte meg őt. – Szóval miért is kapok egy szobát?
– Hmm… mi lenne, ha azzal kezdenénk, hogy megmondod nekem a neved? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, halvány mosollyal az arcán. Már olyan közel volt, hogy éreztem a parfümje illatát.
– Semmi közöd hozzá – válaszoltam lesütött szemekkel. Nem bírtam állni a tekintetét, és emiatt nem is hiszem, hogy túlságosan komolyan vett. Ezt be is bizonyította azzal, hogy kisebb nevetésben tört ki.
– Nem vagy egyszerű eset. Senki sem mer így beszélni velem. – Abbahagyta a nevetést és annyira közel jött, hogy már alig volt köztünk pár centiméter. Az egyik szekrény és közé szorultam. – Tudod, sokkal könnyebb lenne neked, ha együttműködnél, mert nem nagyon szoktam hezitálni, hogy megöljek valakit, aki az utamban áll és te most ott állsz.
– A nevem Anna Korik. – válaszoltam megadóan.
– Na, nehéz volt? – kérdezte, miközben egyet hátrébb lépett. Szinte fájt, ahogy eltávolodott tőlem. Már biztos, hogy teljesen elment az eszem. – Most mennem kell. A szembe lévő ajtó mögött van a fürdőd, ott találsz majd ruhákat is. Megszökni meg ne nagyon próbálj, mert biztosíthatlak, hogy nem fog menni.
Némán bólintottam, majd hirtelen elrohant. Nem tudom, hogy miért esett rosszul. Nem vagyok normális. De ő sem, hisz eszembe sem jutna innen elszökni. Nem rég még úgy volt, hogy az utcán fogom leélni az életem, most meg itt vagyok egy luxus lakosztályban. Már csak remélhetem, hogy nem fognak eltenni láb alól.
Először azt gondoltam, hogy csak egy gyors zuhanyt veszek, de aztán megláttam a hatalmas kádat masszírozó fúvókákkal. A kád mellett mindenféle fürdősó volt felsorakoztatva, így nem hagyhattam ki a habfürdőt. Ha ez is lesz az utolsó napom, legalább kiélvezem. Megengedtem a forró vizet és beleöntöttem a legközelebbi sót. A víz vérvörössé vált, ami kissé ijesztő volt a helyzetemet tekintve, de a relaxáció ígérete el is feledtette velem a nem kívánt gondolatokat. Elmerültem a vörösen izzó habokban, lehunytam a szemem és próbáltam kizárni a körülöttem lévő világot.

***

– Tony! Utána néztél Anna Koriknak?
– Igen, főnök. 26 éves, az apjáról nem találtam semmit, az anyja valahol Dubai-ban van a legutóbbi hírek szerint, de nem tartják a kapcsolatot. Magyarországon született, de 4 éve itt él.
– Pontosan hol?
– Hát, igazából sehol. Nem tudta fizetni az albérletet, így elküldték, mert az állásából kirúgta az a seggfej Viktor Klang.
– Nem adta be a derekát a lány, mi?
– Úgy tűnik.
– Akkor nincs senki az életében?
– Találtam egy ex-pasit, de az infók alapján egy barom volt, aki verte is néha. Hol együtt voltak, hol nem…
– Találj erről a csávóról több infót. Viktorból meg most már elegem van, szóval tudod mi a dolgod.
– Megyek is.
– Helyes. Én meg megnézem, hogy mit csinál Anna.
Mikor belépek a szobába, látom, hogy a pólómban fekszik az ágyon. Hirtelen átfut az agyamon, hogy vajon nadrágot is vett-e de szerencsére a takaró elrejti a lábait és inkább elhessegetem a gondolatot.
Olyan mélyen és nyugodtan alszik ott, hogy szinte felidegesít. Miért nem fél ez a lány? Két válasz lehetséges. Vagy nagyon hülye, vagy nagyon kemény csaj. Van egy olyan érzésem, hogy az utóbbi.
Kedvelem ezt a típust, ráadásul gyönyörű, úgyhogy remélem nem kell majd megölnöm. Azt hiszem jobb, ha most átmegyek az öcsémhez, mielőtt valami meggondolatlant csinálnék.
Mikor Luca szobájához érek láttam, hogy nyitva az ajtó és nincs bent senki. Hol a francba lehet?
Azonnal tárcsázom is a mobilját. Nagyon jól tudja, hogy nem mászkálhat egyedül, főleg nem este. Veszélyes a Besacchi családhoz tartozni. Még a barátok is ellenségek.
– Luca azonnal gyere haza, ne kelljen érted küldenem valakit! Sőt, ne akard, hogy én menjek!
Lehet kicsit kemény vagyok vele, de már csak ő van nekem és én neki. Nem engedhetem, hogy bármi baja essen. Azt hiszem az teljesen összetörne.

***

Ez az ágy szinte átölel, ahogy belesüppedek. Imádom és nem akarok kikelni belőle. Kár, hogy nem maradhatok benne örökké. Szembe kell néznem a mai nappal és a főnökkel. Most esik csak le, hogy még a nevét sem tudom. Egyedül Tony nevére emlékszem, de ő nem tűnik túl barátságosnak. A gyomrom korgása szakította meg elmélkedésem és lustálkodásom. Nem tudom, mit kéne tennem. Vajon kimehetek? Újabb moraj tört ki belőlem hastájékon, így ezt egy igennek vettem és elindultam lefelé az emeletről. Víz csobogást és üveg csörömpölést hallottam az egyik helyiségből, így mertem feltételezni, hogy az lehet a konyha.
Mikor beléptem, megláttam a szőke vezért, amint épp valamilyen turmixot készít magának. Félmeztelen volt és háttal állt nekem, így zavartalanul bámulhattam izmos felsőtestének minden kis részletet. Mikor megfordult és elmosolyodott, éreztem, hogy a vér az arcomba tódul.
– Jó reggelt! Éhes vagy? – próbált úgy érdeklődni, hogy közben elfojtsa a nevetését.
– Nem, köszi, megvagyok – fogalmam sincs miért mondtam ezt, úgy viselkedek, mint egy durcás tini.
– Muszáj enned. Ülj le az étkezőben és hozok neked valamit – válaszolta komoly hangon, és már cseppet sem tűnt vidámnak.
– Nem mindegy neked, hogy hogyan dobom fel a talpam? – kérdeztem karba tett kézzel és a szememet forgatva. Ekkor újra láttam egy kis mosolyt az arcán.
– Jobban szeretem a magam módján intézni a dolgokat és akkor, amikor azok szükségesek. Most pedig ülj le! Utálom magamat ismételni.
– Rendben, köszönöm szépen – válaszoltam megadóan, de alig bírtam elindulni. Szemből még tökéletesebb volt a látvány, de emlékeztetnem kellett magam, hogy egyrészt nem kéne így bámulnom, másrészt lassan el kéne indulnom, mert nagyon kínos a helyzet és végül de nem utolsó sorban arra, hogy ez egy veszélyes alak! Így kimentem az étkezőbe és leültem. Ez a szoba is hatalmas volt, nagy ablakokkal, kilátással a kertre. Friss virágok és gyümölcsök díszelegtek az asztalon, mintha egy festménybe kerültem volna. Ekkor újra megjelent a főnök és letett elém többféle zöldséget, frissen facsart narancslevet, tojást, bacont és magvas kenyeret. Mennyei illata volt. Már épp elhagyta volna az étkezőt, mikor utána szóltam.
– Lehet egy kérdésem? – nem válaszolt csak megfordul és kérdően vonta fel a szemöldökét – Megkérdezhetem a nevedet?
– Hívj Alexnek! – mondta és újra hátat fordított.
– Hogy-hogy “hívj Alexnek”? Ez valami álnév? – kérdeztem nevetve és kissé tiszteletlenül.
– Mert a nevem Alessandro, de az Alexet jobban szeretem – mondta teljesen érzelemmentesen és elhagyta a szobát.
Befejeztem az ínycsiklandózó reggelit, de nem tudtam mit tegyek a piszkos tányérokkal, így kimentem a konyhába, hogy megkérdezhessem őt, de már nem volt ott. Elindultam a folyosón, hátha megtalálom, de nem mertem benyitni egyik szobába sem. Hihetetlenül nagy ez a ház és olyan fényes a hatalmas ablakok miatt. El tudnék itt lenni még egy darabig, persze nem bezárva és egy banda által fenyegetetten. Mire visszaértem az étkezőbe, már minden maradékom és az üres edények eltűntek. Ez furcsa volt, de legalább megoldódott a probléma. Úgy éreztem jól esne egy hideg zuhany, hogy kicsit jobban magamhoz térjek, szóval újra a szobám felé vettem az irányt. Mikor beértem észrevettem, hogy valaki járt ott, hisz az ágyam be volt vetve, és a gardrób ajtaja nyitva állt. Mikor benéztem láttam, hogy többé nem lógnak üresen a vállfák és a polcok is fel lettek töltve nadrágokkal és cipőkkel. Nem tudtam hirtelen mit gondoljak. Örültem is, de azért ijesztő is volt. Vajon ki vette őket? Biztosan nem Alex, talán a barátnője. Titkon remélem, hogy nincs igazam. A ruhák kicsit kihívóbbak voltak, mint az én stílusom. Ha Kevin meglátna egy ilyen szerelésben, akkor biztosan bajban lennék. Mielőtt belemélyedtem volna az emlékeimbe, hangos kiabálásra lettem figyelmes. Elindultam újra le az emeletről és megláttam, amint Alex egy fiatal fiúval vitatkozik. Biztosra vettem, hogy rokonok, ugyanis olyanok voltak, mint a klónok, csak az egyikük sokkal fiatalabb, olyan 15 körül lehetett.
– Luca, hogy gondoltad? Meg is ölhettek volna! – Alex teljesen kikelt magából és a kicsi hasonmása fölé tornyosult. Szemei szinte lángokat lövelltek, de Luca rezzenéstelen arccal tűrte a támadást.
– Talán az én hibám? Nem kellett volna megöletned a főnöküket és akkor nem lennének ránk pipásak – mondta szemtelenül a kis szőke, miközben ölbe tett kézzel nézett fel.
– Csak azt tettem, amit tennem kellett. Nem volt más választásom, vagy ők, vagy mi, és ezt te is jól tudod! – Alex hangja enyhébbre változott, de még mindig határozott maradt.
– Hmm… őt nekem hoztad? – Luca elhajolt Alex mellett és végig mért engem a szemeivel.
– Húzz a szobádba, később folytatjuk! – mondta a fiúnak miközben kissé meglökte a vállát, hogy gyorsabb haladásra bírja.
– Jól van, jól van… én sosem szórakozhatok… – indult fel lehajtott fejjel az emeletre.
– Nem találtad meg a ruhákat? – állt elém komor arccal Alex.
– Ömm, izé… – nehezen tudtam megszólalni, mikor eszembe jutott, hogy még mindig egy szál pólóban mászkálok – De, köszönöm szépen, csak még nem volt alkalmam átöltözni.
– De hallgatózni volt időd, mi? – emelte fel a hangját.
– Nagyon sajnálom – sütöttem le a szemem, és igencsak furcsa, de most először féltem tőle igazán, annyira hideg volt a tekintete.
– Tudod mit? Nem is gond, hogy itt vagy, úgy is ideje volt, hogy komolyan elbeszélgessünk. – Nem válaszoltam, csupán egy néma bólintással jeleztem, hogy folytathatja a mondandóját. Most már komolyan tartottam tőle. Szinte kicserélték, a reggeli kedveskedő férfi eltűnt és egy ijesztő és mérges bandavezér állt előttem. – Beszélnünk kell arról, hogy mit láttál és hogy mit tervezel tenni ezzel az információval. – Beszéd közben folyamatosan távolodott tőlem és a nyakánál jobban összegombolta a fekete ingjét, majd mélyen a szemembe nézett és várta a válaszomat.
– Hát… láttam, ahogy megöltek egy férfit az embereid.
– Megérdemelte.
– Senki sem érdemel halált.
– Senki? Komolyan így gondolod? Tehát olyan emberek, akik sorozatosan ölnek meg másokat, nőket erőszakolnak és bántalmaznak vagy gyerekeket molesztálnak, azok megérdemlik, hogy éljenek?
– Te is embereket ölsz. Neked is meg kéne halnod?
– Talán. De én sosem ölök ártatlanokat. – A hangja egyre lágyabb lett – Az az ember meg akarta ölni az öcsémet, Lucát. Nem hagyhatom, hogy a családom vagy az embereim veszélyben legyenek mindenféle őrült miatt. Per pillanat te is veszélyt jelenthetsz rájuk, mivel olyat láttál, amit nem kellett volna, és olyan embereknek adhatsz ki információt, akiknek nem kéne.
– Szóval meg fogtok ölni?
– Ez csupán tőled függ, és attól, hogy hogyan döntesz. Megpróbálhatsz megszökni, de elég biztos vagyok benne, hogy nem jutnál messzire, és hát akkor kénytelenek lennénk megölni téged. De akár csatlakozhatnál is a mi kis családunkhoz és dolgozhatnál nekem. Kapnál teljes ellátást és tetőt a fejed fölé, ami, ha jól tudom, most amúgy sem lenne. – Közel sétált hozzám, a fejem fölött támaszkodott a falhoz és éreztem a lehelletét az arcomon. – Nos, hogy döntesz Anna?

2 thoughts on “Szívlövés III. fejezet

  1. Alleluja! Sikerült regisztrálni és bejelentkezni. Itt vagyok 😂
    Most, hogy így újra olvastam a sztorikat ez is nagyon tetszett, vagyis ez tetszett a legjobban. Anna egy kicsit fura lány.
    Elmenekült a volt főnökétől mert szexuálisan zaklatta. Most meg látszólag örömmel marad a maffia kamrában

    1. Nagyon örülök Andrea, hogy sikerült és még jobban annak, hogy írtál:)
      Megértem, hogy miért gondolod Annát furának, a későbbiekben majd kiderül, hogy mennyire összetett személyiség. Meg hát valjuk be, hisz nők vagyunk, vannak olyan férfiak, akik ha hozzánk érnének hányingerünk támadna és vannak olyanok, akikről tudjuk ,hogy nem kéne hozzájuk közel kerülni, de mégis vonzanak. Mi nők (tisztelet a kivételnek), nem vagyunk egyszerű esetek, nem igaz?:D

Vélemény, hozzászólás?